Családorvosi etika

  • Utolsó módosítás: 2013-05-31 13:01|
  • Szerző: dr. Vajer Péter.

Egyetértés van abban, hogy lehetetlen magas szintű egészségügyi ellátást nyújtani a beteg orvosba vetett bizalma nélkül. A bizalom, az orvos személyiségén túl az orvostudomány megfelelő gyógyító eljárásain és a betegek tájékoztatáson alapuló önrendelkezési jogának érvényesítésén alapszik.

Az etikai kérdések szakterületenként más hangsúllyal vetődnek fel. Függ attól, hogy a betegnek életveszélyes állapota, gyógyíthatatlan betegsége, vagy „csak” krónikus betegsége van. A családorvos helyzete az orvosetika területén is különbözik a többi szakmától. A szakma sajátosságai, a folyamatos, hosszantartó orvos - beteg kapcsolat, az orvos felelősségvállalása, a preventív szemlélet, a komplexitás, a probléma orientáltság, a szomatikus, pszichés és társadalmi problémák azonos súllyal történő kezelése, egyedül és összességében azt jelenti, hogy a családorvoslásnak és a családorvosnak „saját” etikai normái vannak.

A családorvos a mindennapi betegellátás során számos, sajátos, jellemzően az alapellátásban jelentkező etikai problémával találkozik, melyek megoldása etikai ismeretek nélkül nem lehetséges. Az etika oktatása ma már része a graduális és posztgraduális képzésnek, a családorvosi rezidensképzésben is szerepel az önálló családorvosi etika oktatása. Ez utóbbi annál is inkább indokolt, hiszen nemzetközi szinten is megjelent az alapellátás érték konfliktusaival, speciális erkölcsi dilemmáival foglalkozó diszciplína. E tárgykörben tűnik fel a beteg felvilágosításának, beleegyezése megszerzésének, kollégákkal való viszonynak, orvosi műhibáknak, titoktartásnak kérdése. Elsősorban az alapellátásban merül fel, hogy az orvos beavatkozhat-e a beteg életébe, életvitelébe, családja intim szférájába, vagy milyen mértékben felelős a betegért, annak családjáért, vagy azért a kisebb közösségért, ahol dolgozik.


A teljes tartalom megtekintéséhez, kérem, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon!
Belépés

hirdetés